Noelle Stevenson: Nimona, ford. Márton Zsófia; Marta Breen és Jenny Jordahl: Nagyszerű nők. A feminizmus rövid története, ford. Molnár Kata
A címadó lelkes kijelentéssel Noelle Stevenson képregényének kamaszlány főhőse, Nimona bátorítja Lord Ballister Bitangfőt, a vendettára készülő gonosztevőt, vagy legalábbis gonosztevőnek tartott lovagot. Nimona izgágaságával megtámogatva Bitangfő erkölcsi tartása és igazságvágya – a képregény elején még nem is sejtett erkölcsi dilemmák megoldása után – eléri, hogy az igazság egy része napvilágra kerüljön. De a Nimona és a Nagyszerű nők című képregények jelenléte a magyar képregényes kínálatban önmagában is lelkes kijelentésként fogható fel: itt vannak az izgalmas képregények azon fiatalok számára, akik szuperhősmentes kalandokat is megtapasztalnának.
Bár a képregényt a magyar kultúrában még mindig a gyerekekkel vagy egyenesen gyerekes olvasókkal asszociálják, arányaiban kevés gyerekeknek, kamaszoknak szóló képregény jelenik meg itthon. Az elmúlt évek képregényes fellendülésének egyik örömteli hozadéka, hogy az alapvetően szuperhős- és kalandtörténetek fordításai uralta piacon az újonnan a képregény-forgalmazásba belépő könyvkiadók, mint például a Ciceró, a Cser és a Csirimojó, olyan témákkal színesítik a kínálatot, amelyek eddig nem voltak markánsan jelen. Ilyen, a magyar piacon újszerűnek számító tematika a női hősökkel operáló gyerek- és ifjúsági képregények, amelyek közül a Cser Kiadó gondozásában megjelent Nagyszerű nők (2019) az ismeretterjesztő képregény, a Ciceró Könyvstúdió által kiadott Nimona (2019) pedig a fantasy-kaland műfaját képviseli. Ezek a képregények nem kevesebbet vállalnak, mint hogy a meglévő olvasóknak új témákat kínáljanak fel, és hogy azokat is megszólítsák, akik eddig nem forgattak képregényt, mert nem találtak olyat, amely a korosztályuknak, érdeklődésüknek szólt volna. A Nagyszerű nők a női választójogért folytatott küzdelmet mutatja be jól adagolt humorral, sok tömörítéssel, megkapó rajzokkal. A Nimona egy high-tech lovagkorban játszódik, központi témái pedig a barátság, a múltbéli sebekből táplálkozó félelem és düh, a jó és rossz döntések.
Női hősök és ifjúsági képregények képviseltették magukat a magyar piacon
a Nagyszerű nők és a Nimona előtt is, ám 2018 előtt kevés női képregényhős és kevés gyerekközönséget célzó mű tudott állva maradni. A női hősök és a gyerekképregények szemléje egyértelművé teszi, hogy a Nimona és a Nagyszerű nők igen fontosak a képregény médiumának magyarországi megítélése szempontjából, hiszen női hőseiken keresztül a fiatalokat szólítják meg. A magyar képregénypiaci előzmények között az egyik legüdítőbb kiadvány a svájci Hélène Baquelin Angry Mum felkapja a vizet című füzete (Nero Blanco, 2014), amelyben egy negyvenes éveiben járó nő, Baquelin képregényes avatárja ironikusan és önmagán is nevetve néz szét környezetében. A Rembrandt című képregényben a holland illusztrátor és képregényrajzoló, Typex a nőkhöz való viszonyának tükrében mutatja be a festőóriás életét (Libri, 2014). A magyar stáb által készített munkák között kiemelkedik a sajnálatos hirtelenséggel félbeszakadt sci-fi képregény, a Fantomatika (2017–2018) és az Iron Lady: Arcanum című sorozat, amely Hosszú Katinka alteregójának kalandjait mesélte el. 2017-ben jelent meg a kultikus francia képregény, a Barbarella első része magyarul, ezt egy év múlva követte a második (mindkettő: Nero Blanco).
2018-ban ugrásszerűen növekedett a magyarul kiadott képregények száma, és ezzel együtt több női főhőst felvonultató amerikai képregénysiker jelent meg fordításban, könyvformátumban – ezek azonban határozottan nem gyerekeknek szólnak. A Marvel-univerzum peremén magánnyomozói praxist fenntartó Jessica Jones története vaskos kötetekben, hibátlan minőségben hozzáférhető (Fumax). Jessica Jones a világot a sötétből, a szuperhősök világát pedig alulról szemlélő, káromkodó hősnő, Michael Gaydos rajzainak és oldalkompozícióinak meghatározó eleme
az ismétlés, mintegy alátámasztva Jessica tapasztalatát a világról: a korrupció, a zsarolás és a hazugság végtelen körforgásáról. Nyilvánvaló, hogy ennek a képregénynek a célközönsége a felnőtt olvasók, ahogy őket szólítja meg a másik sikeres sorozat is, amelyik női főhősre (is) épít: ez a Saga, amelyet szintén 2018-ban kezdett el kiadni a Pesti könyv. A Saga főszereplője, ahogy az első kötet címlapja egyértelművé teszi, egy család: a férfi és a nő más fajokból származnak, a nő újszülöttet szoptat (nyilvános helyen, egy címlapon), a férfi átöleli a nőt, és mindkettőjük kezében fegyver.
A gyerekképregények között kevés a női hős, illetve a lány olvasóknak szánt kaland, és ugyanígy kevés közöttük a könyvként kiadott képregény. Mind a célközönség, mind a formátum újdonság a magyar piacon, hiszen itt a gyerekeknek és fiataloknak szóló képregények vagy a francia album formátumát követik, mint az Asterix, vagy, ha magyar alkotók készítettek gyerekképregényt, azt tipikusan magazin formátumban és újságos terjesztésben jelentették meg (Epicline magazin). A közelmúlt magyar gyerekképregényei közül kiemelkedik a keményfedeles Helka: A Burok-völgy árnyai (2018), ebben Somogyi György író és Tebeli Szabolcs rajzoló jó ritmusú képregénnyé adaptálják Nyulász Péter regényét.
A Nagyszerű nők Marta Breen és Jenny Jordahl norvég szerzőpáros munkája, hatalmas lépésekben halad, és gyakorlatilag kétszer kezdődik el. Először a képregény pár karikaturisztikus, gegszerű jelenetben bemutatja a patriarchátust és benne a nő tipikus helyét, majd a 19. századi amerikai nőmozgalmak és a rabszolgák felszabadításáért folytatott küzdelem rokonságának és összefonódásának témája következik. Ezután a képregény egy pillanatra megáll, összefoglalja a feminizmus legfontosabb céljait, úgymint az oktatáshoz és munkához való jogot, a szavazati és a testi integritáshoz való jogot (22–23.), majd újra elölről kezdődik a történeti narratíva. Az alkotók újra a patriarchátusnak szentelnek pár oldalt, majd a felvilágosodás Rousseau által megfogalmazott nőképével és annak kritikájával folytatják. Ezután a női választójogért elsősorban Nagy-Britanniában folyó küzdelem kerül a fókuszba, Millicent Fawcett és Emmeline Pankhurst alakján keresztül. A következő fejezetekben az iráni Ad Táhirih életét és halálát ismerhetjük meg, szocialista és kommunista nőmozgalmakról olvashatunk, majd Margaret Sanger alakjának középpontba állításával pedig a fogamzásgátlás történetének bemutatása következik. A női szexualitás és fogamzásgátlás témájával a kötet megérkezik a jelenbe: most az abortusz, a nők politikai szerepvállalása, a homoszexualitás témája ugyanúgy megosztja a társadalmakat, mint pár éve az, hogy a rabszolgaság intézménye fennmaradjon-e, vagy hogy a nők tanulhatnak-e. Azt, hogy ez utóbbi kérdés a világ sok pontján még ma sem egyértelmű, Malala Yousafzai történetével illusztrálják a szerzők.
A Nagyszerű nők célja témák és gondolatok felvillantása: egy-egy meghatározó személyiség vagy összetett kérdés bemutatására alig pár oldal jut. Olympe de Gouges és Mary Wollstonecraft 18. századi gondolkodókat például összesen három oldal alatt ismerhetjük meg. Az első oldalon a két nő portréja látható, magabiztosan néznek ki az olvasóra, mintha egy akciófilm plakátján szerepelnének. Ezután egy oldal jut A női és polgárnői jogok nyilatkozatát író, majd kivégzett de Gouges életének bemutatására, majd ugyancsak egy oldalban Wollstonecraft Rousseau-kritikájára.
A pár oldalas tematikus blokkok és portrék célja, hogy az olvasó találjon olyan témát, aminek más, részletesebb forrásokban utánanézhet.
A Nagyszerű nők a képregényes eszközök gazdagságát az információ egyértelmű továbbításának rendeli alá. Ami a szöveg minőségét és a kép–szöveg egyszerű kapcsolatát illeti, a művet kifejezetten kezdő képregényolvasók számára tervezték. Nincsenek bonyolult vizuális metaforák vagy összetett kép–szöveg kapcsolatok, a panelekben sokszor nem történik más, mint hogy a kép illusztrálja a szöveget. A szöveg pedig szinte végig viszonylag rövid kijelentő mondatokból áll. A párbeszéd is kevés, a karakterek leginkább az olvasóhoz beszélnek. Igaz, érezhető az alkotók törekvése, hogy más karakterekkel verbális interakcióba helyezzék a szereplőket, és ezek a kis gegek mindig nagyon szórakoztatóak. A képi részben Jordahl, a kötet rajzolója, humorral oldja a szöveg nyilvánvaló didaktikus jellegét.
A képregény nagy erőssége egyrészt a fejezetekből áradó lelkesedés és erő, másrészt a rajzok dinamizmusa. Jordahl mozgalmas paneleket és egész oldalas képeket komponál, a dinamizmust viccesen túlzó arckifejezésekkel, eltúlzott testbeszéddel, mozgást és érzelmeket kifejező vonalakkal, valamint blokkokban kezelt színekkel teremti meg. Élvezettel rajzol embereket, munkája gyakorlatilag arcok gyűjteménye: a fókuszban álló karakterek és a háttérben húzódó támogatóik vagy ellenzőik arckifejezései egyaránt szórakoztatóak, szélsőséges érzelmeik egyszerre komolyak és viccesek.
A Nagyszerű nőkben a karakterek arca és teste mindig a legjellegzetesebb módon kerül megörökítésre: mindig a legökölrázóbban, legszomorúbban, legeltökéltebben. A képregényes történetmesélés egyik legnagyobb kihívása, hogy egy történet melyik részleteit mutassák be. Annak kiválasztása, hogy mi a fontos és mi az elhagyható, együtt jár annak eldöntésével, hogy mi az, ami méretében kiemelendő, és mi az, ami kicsiben ábrázolható. Ezek a képregény lényegét érintő kérdések, hiszen a kiválasztott elemek ritmusa határozza meg a képregény hangulatát és magát az olvasói élményt. Jordahl a végleteket rajzolja, a jellemző pózokat: a tiltakozást, az örömöt, a rács mögé zárt szüfrazsett frusztráltságát, hiszen ebben a pörgő beszámolóban nincs idő apró átmenetekkel és részletekkel foglalkozni. Visszatérő elem például, hogy a karakterek egész tenyerüket fenntartva testbeszédükkel igen egyértelmű nemet mondanak valamire, vagy hogy az öklüket rázzák.
Pontosan amiatt, hogy nagy és tipikus gesztusok folyamatára épít a képregény, lesz különösen vicces és kifejező az a pár alkalom, amikor az ismétlődés felismerése és az eltérő apró részletek megkeresése válik az oldal rendező elvévé. Ilyen alkalom például a női életlehetőségek bemutatása a klasszikus patriarchális társadalmakban (24–25.). Az oldalpár első részén Breen tömören így írja le ezt a társadalmi berendezkedést: „Az 1800-as évek végéig a legtöbb képzés és foglalkozás elérhetetlen volt a nők számára. A nő helye otthon volt – anyaként és feleségként” (24.). A szöveg alatti egész oldalas képen kívülről, a kertből tekintünk egy stilizált házra, az ablakon át kisbabát a kezében tartó nő néz kifelé. A következő oldal viszont már négy panelra van osztva, és mind a négy panelban ugyanaz történik, csak más kellékek között: az ételt előkészítő és gyerekét fogó nő ruhája; az étel minősége is változik, változatlan azonban a nő bezártsága a domesztikált térbe, és a férfi magabiztos mosolya, amint viccesen elköszön („Viszlát!” „Elmentem!” „Majd jövök!” „Viszontlátásra!”).
Noelle Stevenson Nimona című képregénye gyökeresen máshogy viszonyul a ritmizáláshoz és a kiemeléshez. Míg a Nagyszerű nők alkotói mérföldes léptekkel haladnak és tipizálnak, Stevenson eredetileg webomicnak készült képregényében annyi időt szentel egy-egy helyzetnek vagy kérdésnek, amennyit csak szeretne. Az online megjelenés kötöttségektől mentes volta lehetőséget ad arra, hogy a Nimona igazán árnyalt karakterek igazán szövevényes hálóját mutassa be. A képregény első negyedében Stevenson a lovagos, hercegnős, sárkányos, bajvívós történetek visszatérő elemeit halmozza, és nagy élvezettel karikírozza ki azokat, vagy használja őket nem megszokott módon. A szőke hajú, körülrajongott hősként dolgozó Sir Ambrosius Aranypőc és a sebzett, félkarú Lord Ballister Bitangfő összecsapásainak menetrendszerű koreográfiáját teljesen összezavarja a naivan lelkes Nimona, aki alig várja, hogy rossz fát tehessen a tűzre. Nimona féktelensége az első oldalaktól kezdve potenciális problémaként van jelen: például nincs tekintettel az emberi életre, míg Bitangfő, amíg csatlós nélkül dolgozott, kerülte, hogy öljön. A Nimonában új hangsúlyokkal jelenik meg a szuperhősképregények és -filmek visszatérő kérdése, hogy a hős, vagy a gonosztevő rendelkezik-e belső erkölcsi szabályokkal, és hajlandó-e azokat valamilyen célért felrúgni. Ahogy halad a cselekmény, sejthetővé válik, hogy Nimona szeszélyes fékezhetetlensége és lelkesedése nem egyszerűen egy adottság, hanem mindkettő egyfajta válasz a múltban vele történt fájdalmakra. Az, hogy a kamasz hős és nevelőapja kitalálja és megvalósítsa, hogy mihez kezdjen ezzel a fékezhetetlenséggel és a köztük lévő egyre áthidalhatatlanabbnak tűnő távolsággal, legalább annyira fontos kérdése a képregénynek, mint az, hogy közös erővel leleplezzék az országot irányító Intézet félrevezető tevékenységét.
A képregény második negyedére Bitangfő és az olvasó is egyre inkább megismerte Nimonát, és a közös pizzarendelős vacsorák, káreseménybe torkollt társasjátékozások vagy zombifilmes gegek során egyre emberibbnek, azaz sebezhetőbbnek látjuk mind a félkarú gaztevő Bitangfőt, mind az alakváltó kamaszt. Stevenson sárkányos és lézerrel lövöldözős bankrablása egy igazán lendületes kaland, egy kitérő, ami előrevetíti a képregényzáró, igazán nagy morális téttel rendelkező összecsapás dinamikus megoldásait és hirtelen nézőpontváltásait. A Nimona vizualitását tekintve mindenben más, mint a Nagyszerű nők: sokféle képkivágás, sokféle képarány; leírások nélkül véghezvitt, párbeszédre alapuló történetmesélés. Az apró mozdulatok ábrázolásakor Stevenson hiba nélkül vezeti az olvasó szemét, a jelenetek lendületét pedig rendre perspektívaváltásokkal szakítja meg. Ilyenkor a jelenetek főszereplői hirtelen nagyon aprók és távoliak lesznek (pl. 116., 122., 184.), amivel Stevenson eltávolítja az olvasót mind a szereplőktől, mind a jelenettől, hogy aztán egy kicsit más tudással, más rálátással vezesse vissza őket a cselekménybe.
A képregény második és harmadik negyedében Nimona lelkesedése egyre inkább tűnik veszélyesnek, a becsületének rehabilitálásáért küzdő Bitangfő pedig egyre kevésbé tudja irányítani az eseményeket. Nimona elkezdi hagyni, hogy a verbalitást megelőző fájdalmai és múltbeli sebei irányítsák, egyre inkább levetkőzi ember voltát. Ezzel párhuzamosan azonban Bitangfő és Aranypőc végre képesek megbeszélni, hogyan ment tönkre a hősképzős ifjú éveikre visszanyúló barátságuk, és hogyan nyomorítja ellenségeskedésük mindkettőjük életét (Bitangfőét sajnos fizikailag is). A képregény utolsó harmada-negyede nem pusztán egyetlen akciójelenet, hanem egyetlen hatalmas gondolat is, ami színvilágában is elkülönül a megelőző oldalaktól. A barnás, sárgás tónusok helyett kontrasztosabb lesz a megjelenítés és sötétebb a színhasználat. Egy hosszú, dinamikus, félelmetes, akciódús jelenetsort láthatunk, amelynek a szereplők bizalmi kapcsolatát tekintve óriási tétje van. Nimona, úgy tűnik, a benne rejtőző szörnyet végképp szabadjára engedi, és nem hagyja, hogy bízzanak benne. Bitangfő, úgy tűnik, új sebeket kell hogy okozzon, miközben a régieket gyógyítja. Nagyon váratlan ez a tétváltás a narratívában, a kaland átfordítása a pusztításba, a barátság átfordítása az izolációba, amiről nehéz úgy kritikailag írni, hogy a történet megismerésének öröme sértetlen maradjon. Stevenson nem pszichologizál, hanem jellemekről mesél, és a sárkány–lovag toposzt a barátság és ellenséglét bonyolult tapasztalatának megmutatására használja.
A Nimona és a Nagyszerű nők főszereplői nők és lányok, de olvasója természetesen bárki lehet. Ezek a képregények eltérő, de egyformán kreatív módokon mutatják meg, mennyire üdítő tud lenni az új nézőpontok felfedezése olvasmányélményeinkben.
Noelle Stevenson: Nimona, ford. Márton Zsófia, Ciceró Könyvstúdió, Bp., 2019; Marta Breen és Jenny Jordahl: Nagyszerű nők. A feminizmus rövid története, ford. Molnár Kata, Cser, Bp., 2019.
(Megjelent az Alföld 2020/5-ös számában.)
(Borítókép: a szerző fotója.)
Hozzászólások